Sajnos csak most jutottam odáig, hogy levélben is meg tudjam köszönni a csodát, amit az út jelentett nekem.

 

Ebben az évben már hatodik alkalommal indultak a Szent Erzsébet út zarándokai a Zemplénen át Sárospatakról Kassára. A jelentkezők nagy létszáma miatt idén két csoport indult pünkösdhétfőn, majd a következő napon. A második csoportba sikerült regisztrálnom. Az indulás némi bonyodalommal kezdődött. Pár nappal indulás előtt családi okok miatt úgy tűnt még sem tudok indulni a csapattal. Végül túl az első ijedtségen, a nehézségek mellé a lehetőségek is körvonalazódtak.

 

Tavaly kezdődött. Meghívást kaptam, hogy elinduljak ezen az úton. Egészségügyi problémák miatt nem mertem (tudtam) vállalni. Aztán hallottam szerzetesnővér kollégám élménybeszámolóját az útról. Akkor ültetődött el a vágy bennem, hogy jövőre, ha lehet, akkor jó lenne…

 

Szent Erzsébet pünkösdi zarándoklat 2016

"Aki zarándokolni kezd, annak egy túra vagy tábor ezután már pótcselekvés."

 

Kedves Judit & Zarándoktársak!

Hálás vagyok az Úr Istennek, hogy megszólít  bennünket zarándokolni is, &  felemelő "társaságot" - szervezőket,  lelki & "turista" vezetőt &  társakat -, & helyszíneket biztosít ehhez. Remélem, találkozunk még sokszor hasonló egyetértésben & egymásra figyelésben.

Már menet közben & most is azt gondolom, h. "bepótolhatatlan mulasztást" követtem volna el, ha nem járom végig ezt az utat, amit természetesen ismételni szeretnék. (Köszönet érte Juditnak & a résztvevőknek is.) 

 

Oldalak