Budapesti Szent Márton Útvonal bejárása

November 17-én Szent Mártonra, országunk egyik első védőszentjére emlékezve a Szent Márton Út szervezői ismét megrendezik a már hagyományosnak tekinthető programjukat, ahol bejárják Budapest alkalmilag megnyitott Szent Mártonhoz kötődő emlékhelyeit, templomait, és a múzeumokat. Szeretettel ajánlják ezt a zarándoklatot mindenkinek, akit érdekelnek keresztény gyökereink, Árpád-házi és későbbi királyaink hogyan kérték és tapasztalták meg Szent Márton segítségét és oltalmát a viharos évszázadokban, és hogyan lehet segítségünkre a mai nehéz időkben is.  A szervezők tanácsai alapján a végigjáráshoz csak BKV bérlet, vagy napijegy szükséges, a múzeumokba ingyenes a belépés.

Az induló hely a vizafogói Tours-i Szent Márton templom (XIII: kerület Váci út 91/b, megközelítés a 3.Metro Forgách utcai megállójából). A nap 8,30-kor szentmisével kezdődik. A zarándoklat  9,30-10,00 óra körül indul. Az útvonal a Szent Imre templomnál (XII. ker. Villányi út) végződik. Az útvonalat akár 13 órára is végig lehet járni, de aki több időt szeretne eltölteni az egyes helyeken, például a Magyar Nemzeti Galériában, 15 óráig várják a Szent Imre templomban. Aki valamennyi megadott helyszínt felkeresi és azt, az induló pontban kapott lapra gyűjtött bélyegzőkkel igazolja, emléklapot kap.

A zarándoklatra jelentkezni az alábbi elérhetőségen lehet: dr. Szávai Tamás (szavait@yahoo.com)

A részletes program megtekinthető és letölthető a csatolt mellékletben.


Szent Erzsébet élete

Szent Erzsébet Élete

Szent Erzsébet Út

Szent Erzsébet Út

Zarándoklat

Zarándoklat

-->