Szent Erzsébet legendák

 

Rózsacsoda

Történék egy napon, mikoron nagy hideg volna, hogy úgy, mint senki ne látná, vinne apró maradékokat az vár kapuja elében az szegényeknek. És íme elől találá az ő attya csodálkozván rajta ennen maga, mit járna és hova sietne. Meg szólojtá őtet: „Fiam, Erzséböt, hova mégy, mit vissz?” Az nemes királ leánya, miért felette szemérmes vala, nagyon meg szégyenlé magát és meg ijede és nem tuda félelmében egyebet mit felelni: „Ím, rózsát viszök.” Az ő attya kedég, mint eszös embör meg gondolá, hogy nem volna rózsa virágnak ideje, hozjá hivá és meg látá kebelét, hát mind szép rózsa virág az asszú apró portéka. Ó, nagy ártatlanság, ó szeplőtelenségnek halhatatlan malaszttya, íme az áldott mennyei királ nem hagyá az ő szerlmes szolgáló leánya beszédét hamisságban, hogy szemérmöt ne vallana, de inkább szentséges voltát isteni irgalmasság követné. Azt látván az ő attya, el csodálkozék rajta. Ez leánzó, ha élhetend, valami naggyá leszen!

„És aztán?” – kérdezték a gyerekek a pap bácsitól a hittanórán. „Tudom-tudom!” – nyújtogatta kezét egy kis cigánylány. „Erzsike lement a kapuba a koldusokhoz, és rózsák visszaváltoztak kenyérré.” Mert szép a rózsa, de szegényeknek enni kell!

/Karthauzi névtelen. Dicsőséges Szent Erzsébet asszonnak innepéről. Holnap Könyvkiadó, Bp. 2000. 40-41pp./

A béna nő gyógyulása (40.)

A mainzi egyházmegyéhez tartozó Biedenkopfból való harminc évesnél idősebb Aba testének csaknem minden tagja megbénult. Három éven át volt béna, és gyakran ágyából is csak nagy küszködéssel tudott felkelni, és még a legnagyobb erőfeszítés árán is olyan lassan járt, harminc lépésnyi távolság megtétele közben reszkető tagokkal kétszer vagy háromszor is megpihent. Fél évig kenyeret sem tudott enni. Gyakran annyira beteg volt, hogy papot kért. Gyónással és áldozással készült a halálra. Akkor Boldog Erzsébet segítségét kérte, megfogadva hogy adományokkal fölkeresi a sírját. Arra a kérdésre, hogy mely szavakkal, így válaszolt: „Így imádkoztam: szent úrnő, imádkozzál a lelkemért és a testemért.” A kórházban töltötte az éjszakát. Látta magát álmában, hogy belenyúlt a sírba, és megsimogatta a szent testet. A test nedvesnek tűnt neki, amint megérintette. Nedves kezével elkezdte térdét simogatni. Amint felébredt, elment a sírhoz. Kezét a sírba téve verejtékezni kezdett. Ezzel a kezével végigsimította a térdeit és testének más tagjait, mire önállóan elkezdett újra járni, és napról napra jobban érezte magát. Végül egészen meggyógyult. Arra a kérdésre, mikor történt ez, azt felelte, hogy folyó év Pünkösdje utáni keddi napon (1232. június 1.) – Az ugyanabból a faluból való Adelheid eskü alatt vallotta, hogy látta őt olyan betegnek, amilyennek elmondta. Arra a kérdésre, hogy a szent segítségül hívása és felkeresése előtt mennyivel látta betegnek, amilyennek elmondta. Arra a kérdésre, hogy a szent segítségül hívása és felkeresése előtt mennyivel látta betegnek, azt válaszolta, hogy még a sír meglátogatása előtti napon is betegnek látta, és azután nemsokára gyógyultnak. Hadewigis ugyanabból a faluból esküvel megerősítve vallotta, hogy meg szokta látogatni Abát otthonában, és gyakran látta a fent leírt betegségben, majd Boldog Erzsébet sírjának fölkeresése után gyógyultan. Az ugyanabból a faluból való Hildegunt és Teoderik ugyanazt vallotta eskü alatt. Adelheid és Adelheid ugyancsak megesküdött arra, hogy hosszú időn át látta őt betegnek és azután egészségesnek.