Elveszve és megtalálva – zarándoklat Szent Erzsébet tiszteletére

Tavaly kezdődött. Meghívást kaptam, hogy elinduljak ezen az úton. Egészségügyi problémák miatt nem mertem (tudtam) vállalni. Aztán hallottam szerzetesnővér kollégám élménybeszámolóját az útról. Akkor ültetődött el a vágy bennem, hogy jövőre, ha lehet, akkor jó lenne…

Eljött az idei 2016-os év, és valahogyan természetesen alakult bennem a bizonyosság, hogy ha rajtam múlik, jövök. Sarokcsontgyulladás ide vagy oda, belül békét, és örömet éreztem, amikor erre a zarándoklatra gondoltam. Imádkoztam Szent Erzsébethez, és sokan tették ezt értem. Én csak annyit kértem, hogy kérje számomra azt, hogy legyen erőm végigjárni a 105 km-t. Reggeli imák vezetése, elmélkedések, gitáros énekek, lelki beszélgetések és a „csendszakaszoknál” ráhangoló kérdések, ez volt a feladatunk Balla Erika SJC nővérnek és jómagamnak. Sokat jelentettek Gábor atya morzsái, a zarándok „Boldogmondások” és az útnak indító reggeli áldás. Külső-belső útról beszéltem az első reggel. Aztán én is elindultam a belső utamon. Magasság, ami a gyönyörű zempléni dombokban teljesedett ki, és mélység, ami megdolgoztatott, és szembesítettek saját valóságommal. A tisztulás útját is jártam. Fájdalom és felszabadulás, egy nagyobb belső szabadság. Ezt kaptam.

A Zemplén gyönyörű, szinte érintetlen, és nagyon könnyű letérni a kijelölt útról, annyi mellékösvény van benne, amit a vadállatok tapostak ki. Lemaradtam, és egy társammal eltévedtem. Figyelmetlenség, és furcsa véletlenek egybeesése alakította ki. Szidást vártam, amikor ránk találtak, de örömöt, és szeretetet kaptunk.Köszönet, és hála van bennem, mindenki iránt, aki segítette ennek az útnak a megszületését, zarándok társaim barátságáért, de különösen Tóth Gábor atya és Szabó Irén szeretetéért, amit egész úton tapasztaltam.

Hiba György SJ