"Mert zarándok voltam, és befogadtatok" - A zarándokfogadás rejtelmei a Camino nővéreitől

2016. március 12-14 zarándokfogadók programsorozatán jártunk Budapesten. 2011 óta a Szent Erzsébet Zarándokút együttműködő partnereként jutottunk el az előadásra, mint Erdőhorváti zarándokfogadó működtetői. Dr. Szabó Iréntől kaptuk az információt a Budapesti előadáson való részvétel lehetőségről. Nagy kíváncsisággal indultunk útra Sárospatakról.

A jezsuiták által fenntartott Párbeszéd Házban volt megtartva a több napos előadás, melyet a Spanyolországból érkezett Ágoston-rendi nővérek tartottak. Ezek a nővérek zarándokszállást működtetnek a spanyolországi El Camino zarándokúton.

Karolina nővér tanítást adott nekünk és az érdeklődőknek a befogadásról. A zarándok fogadás az Istennel való találkozás. Te, olyan vagy mint én, és befogadlak. Az emberiség legfontosabb oszlopai közül az egyik, hogy találkozzunk a másikkal, ezért vagyunk, így növekszünk. A fogadáshoz ajtót kell nyitni. Az Isten lakóhelyet készített az embernek azért, hogy otthon legyen a világban. Az Isten türelmes, csak arra vár, hogy befogadjuk Őt. Ettől a befogadástól függ az Ő jelenléte a világon. Az emberi szív az adásra, a befogadásra van teremtve. Szűz Mária a nyitott szívű ember megtestesítője, aki lehetővé teszi az Isten jelenlétét. Akik befogadnak áldottak. A lélek aki szeretetben benne van, nem fárad ki ha a másik emberben az Istent látja. Ha így cselekednénk, jobbak lennének az emberi kapcsolatok. Nem a végcél elérése a zarándok utaknál a legfontosabb Karolina nővér szerint, hanem az úton levés megtapasztalása. Az egymástól kapott tapasztalatok.

Hogyan lehet a befogadást elérni? Jézus előbb a szív megváltoztatását várja és így tud változni a világ is. A befogadás teszi lehetővé az ember fejlődését, ítéletmentesen kell cselekednünk.

Carriónban a nővérek zarándokfogadója mindig nyitva van, ez a feltétel nélküli befogadás teszi lehetővé az ember fejlődését. A személyes figyelem nagyon fontos. Amennyi időt szánunk a másikra, az fejezi ki, hogy mennyit ér számunkra. A zarándokokkal egyenként foglalkoznak, mindenkinek külön elmondják a fontos tudnivalókat, beírják a nevüket a könyvükbe. Ha megállunk, és türelmesen figyelünk rájuk akkor fejezzük ki, hogy fontosak a számunkra. Az Ágostonos nővérek a zenével az énekléssel meghívják a zarándokokat a Jézussal való találkozásra.

Önkéntesek szoktak segíteni a nővérek munkájában. Két hetente van a váltás. Mielőtt elválnának megmossák az önkéntesek kezét. Ez szimbolikus, a kéz fejezi ki a mozgást, a kéz elfogad, átölel és ad. A zarándokfogadásnál nehezebb momentum az elengedés, az útra bocsájtás. A zarándokok, a nővérek által, Isten áldásával útra bocsáttatnak. Kapnak egy papír csillagot mely az Isten erejét jelképezi. Karolina nővér szerint a magyar egyháznak küldetése van a El Camino zarándokúton. Nagyon sok magyar megy az úton, ahhoz képest milyen kicsi az országunk.

A program sorozat nemcsak a zarándokfogadásról szólt, hanem inkább arról, hogy az életünkben is legyünk befogadóak és ne ítélkezzünk.

Bőr Tímea és Siket Andor

 

http://parbeszedhaza.hu/program/zarandokfogadas-rejtelmei-camino-novereitol

"Mert zarándok voltam, és befogadtatok" - A zarándokfogadás rejtelmei a Camino nővéreitől