Mindenszentek és halottak napja

Kedves Látogatóink!

A Szent Erzsébet Ház október 31-én és november 1-én, Mindenszentek ünnepén és Halottak napján zárva tart. November 2-án nyitunk a megszokott időben, 8 órától.

Mindenkinek imádságos együttlétet kívánunk!

"És nem véletlen az se, hogy az egyház épp ide, a tél küszöbére, az elmúlás kezdetére helyezte – s egymás mellé – mindenszentek és halottak napját, ünnepét. Tette ezt nyilván ama nagyszerű ellentmondás jegyében, melynek a halál csak látszata, tartalma azonban az élet, s tegyük hozzá, a szó legigazibb, legemberibb, tehát leginkább szellemi értelmében – élet. Halottaink szeretete elsőrendűen az élet iskolája. Igaz, nem az élet mechanikus folyamatainak, amelyeknek a nagy természet engedelmeskedik, hanem annak a másiknak, mely teremtő ellentmondásként épp a tél küszöbén kezd új munkába, fokozott kedvvel és lelkesedéssel. A külső kép: a hervadásé, a halálé és a menekülésé. Egyedül az ember függeszti szemét a mindenség lankadatlanul működő csillagaira, a távoli és nagy egészre, s azon is túlra…"  Pilinszky János: A tél küszöbén (részlet)


Szent Erzsébet élete

Szent Erzsébet Élete

Szent Erzsébet Út

Szent Erzsébet Út

Zarándoklat

Zarándoklat

-->