Pünkösd zarándoklat 2015. I.

Amikor elhatároztam, hogy elindulok a Szent Erzsébet zarándok úton, többen mondták „Margó nagy fába vágod a fejszédet”. Felelőtlenség, csak így felkészületlenül, egy ilyen útnak nekivágni, de én nagyon szerettem volna ezt a próbatételt. Szerettem volna megtapasztalni, mire vagyok képes. Így belevágtam az ismeretlenbe. A körmenet után megkaptuk az áldást, körbenéztem és nem sok ismerős arcot láttam magam körül. Gondoltam semmi sem történik véletlenül. Szent Erzsébet segítségével elindultunk, követtük rózsáink nyomát.
Első utunk Komlóskára vezetett. Közben sok szent helyen megállatunk, megtapasztaltuk az ismeretlen gazdagságát. Bodrogolasziba megtekintettünk egy gyönyörű régi templomot, majd végigmentünk a Házaspárok útján. A lelki-segély házban a gondozók szeretettel fogadtak, megvendégeltek és egy kicsit elbeszélgettünk a lelkigondozás fontosságáról. Mi is bemutatkoztunk pár mondattal egymásnak, s az ismeretlen emberek már nem voltak többé idegenek számomra. Egységgé kovácsolódunk. Megértettük egymást, és én még soha nem találkoztam ennyi különleges személlyel, szinte egy nagy családdá váltunk, betöltött minket a szeretet. Isten, embertársaink és önmagunk iránt.
Az utunk egyre feljebb vezetett a hegyek között, ha elfáradtunk, megpihentünk, gyönyörködtünk a Zempléni táj szépségeibe és a csendben mely körül vett minket. Egyik pihenő a Szarkakútnál volt. Itt meguzsonnáztunk.
Egyszer csak megeredt az eső, és mi egyre följebb és följebb haladtunk a hegyen, eláztunk, de senki sem zúgolódott, biztattuk, segítettük egymást és fohászkodtunk ki-ki a maga módján. Kértük Isten és Szent Erzsébet segítségét, őrizzen és oltalmazzon minket. Mikor nagy nehezen felértünk a hegy tetejére, ott állt Marika néni egyedül, esőkabátban, fülig érő szájjal, széttárt karokkal és azt mondta: „Isten hozott Aranyoskám”, megölelt és megpuszilt. Nekem ettől az örömteli, komlóskai fogadtatástól minden fáradtságom elszállt, s csak öröm járta be testemet, lelkemet.
Az úton végzett munkák miatt egy kis kerülőt kellett tennünk, de az már csak egy kis sétagalopp volt. Komlóskán nagy örömmel, szertetettel fogadtak minket. Megkóstoltuk a helyi jellegzetes ételeket, italokat, amit bőségesen kaptunk. A szállás vendégházban volt, nagyon kényelmes, otthonos. Barátságos házigazdával.
Másnap Regécre vitt az utunk. Erdőhorváti előtt már várt minket (egy másik) Marika néni a zarándok kereszttel, és énekelve mentünk be a faluba. Amiért én nagyon hálás vagyok neki, mert visszahozta a gyermekkori élményeimet. Csodálattal néztem az idős nénit, akinek nagy akaraterőre volt szüksége, hogy ezt az ajándékot nekünk megtegye. Közbe benéztünk egy sajtüzembe, ahol kóstolhattunk, vásárolhattunk. Takarékos kis házi vállalkozás, ügyes, rátermett fiatal házaspár üzemelteti. Közben a csomagjainkat szállító sorfő is meghívott a pincéjébe, egy kis hazai kóstolóra. Ittunk egy kis hegyaljait, ami nagyon ízletes volt, hozzá finom pogácsát is kaptunk a szőlősgazdától.
A cél felé haladva, amikor a Regéci vár alatt bandukoltunk eszembe jutott, vajon melyik lehet az a hely ahol Zrínyi Ilona és Thököly Imre egymásra talált és a kis Rákóczi merre szaladgálhatott a barátaival? Hol taníthatta nevelőapja a kardforgatás tudományára gyermekkorában, mikor itt lakott egy ideig? Szerettem volna válaszokat kapni, de csak a csend felelt, a ki nem mondott kérdéseimre.
Regécen szeretettel, finom vacsorával és meleg szobával fogadtak bennünket. Nagyon jól esett ez a figyelmesség a házinéni részéről. Ráérzett mire van szükségünk. Ki is használtuk, amit tudtunk kimostunk, megszárítottuk ruháinkat. Sajnos egész éjszaka esett az eső, és a másnapi cél Telkibánya volt.
A reggeli elmélkedés után meg kellett fontolnunk, hogyan tovább. Merre megyünk? Keresztül a hegyen, ami nagy kockázatot jelent, mert ez volt a legnehezebb útszakasz. Vagy az aszfalt úton, ami sokkal hosszabb.
Kilencen nekivágtak a hegynek. A többiek nem mertek kockáztatni, így az aszfalt utat választották, közben az eső egyfolytában esett. Szerencsére a polgármesterek segítségünkre siettek, az önkormányzat kisbuszával, így nem kellett végig gyalogolnunk. Útközben megálltunk Vizsolyban és megnéztük az első magyar bibliát, valamint a falumúzeumot az első nyomdával, melyen az első bibliát kinyomtatták. Az idegenvezető mindent megmutatott és részletes beszámolót tartott a munka folyamatairól is. Érdekesség, hogy az éven újra nyomtatják a bibliát, ugyanolyan technikával, mint az első nyomtatás idején.
Utunk Göncön át vezetett, ahol Laci atya várt minket a világhírű gönci barack pálinkával és finom harapnivalóval, amit a hívek készítettek számunkra. Új erőre kaptunk tőle. Estére Telkibányára értünk, és egy ifjúsági táborban szálltunk meg, ahol minden kényelmünk megvolt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Közben megérkezett a kilenc „hegymászó” is. Elmondásuk szerint egész jó volt az út, mehettünk volna mi is arra. Volt időnk szétnézni a településen. Örömmel fedeztük fel a Bányászati Múzeumot. Eszünkbe jutott mikor az országnak még aranybányája is volt. A bőséges vacsora és a lelkigyakorlat után az éjszakai pihenés jól esett. (Megjegyzem a finom töltött káposzta után csak nehezen tudtunk elaludni.)
Csütörtökön Fűzérre indultunk. Utunk egyre rejtelmesebb, az erdő olyan mint a mesében, sűrű, csendes, titokzatos. Sokszor csak arra vártunk, hogy elénk áll az erő tündére, vagy a néma csendben megszólít minket az Úr, hiszen jelenlétét végig érezhettük. Vigyázott és megőrzött minket minden bajtól.
Útközben megálltunk Hollóházán. Rácsodálkoztunk a modern templom építészeti stílusára. Meghallgattuk a csodálatos hangú hívek énekét és velük énekeltünk. Szinte zengett a templom. Megnéztük a kis kápolnát, aminek az oltára tiszta porcelánból készült. Talán nincs is több ilyen a világon. Láttuk a híres porcelángyárat, és termékeit.
Hollóházán fenséges ebédet kaptunk. A polgármester bemutatta a települést, és további jó utat kívánt nekünk.
Az utunk egyre feljebb vezetett a Zempléni hegyekben. Egy tisztásra érve megálltunk és gyönyörködtünk az ősfák csoportjában. Nem találtunk szavakat, csak kéz a kézben átfogtuk, átöleltük, hogy erőt merítsünk belőlük. Az emelkedő után egy tisztásra értünk, ami tele volt színesebbnél színesebb virágokkal. Csak úgy ontották az illatukat. A távolban megláttuk a füzéri várat, mely büszkén állott a hegy tetején. (Igaz, körülállványozva.) A vár nagy valószínűséggel a tatárjárás idején épülhetett, királyi várként. Fénykorát a 15. században élhette. 1526-27 között Perényi Péter itt őriztette a Magyar Szent Koronát a mohácsi csata után.
Estére Füzérre értünk, ahol első utunk a templomba vezetett. Az oltárképen Szent István a Magyar Szent Koronát a Szűzanyának ajánlja fel. Csodálatos festmény.
A helybeli emberek itt is vártak minket, nagyon jó volt velük együtt énekelni. Még él bennük a szeretet és hitbuzgóság Isten és embertársaik iránt. Vacsora után a polgármester köszöntött minket, mesélt a település életéről, a vár felújításáról és a további terveikről.
Másnap korán keltünk kicsit kicsinosítottuk magunkat, hiszen a következő úti célunk Kassa. Ez a leghosszabb táv. Sokáig mentünk még felfelé a meredek hegyek között, majd egy lejtő következett, ahol megpillantottuk az országhatárt. Rácsodálkoztunk a határkőre, és mintha Szent helyen állnánk, megfogtuk egymás kezét, körbe álltunk és elénekeltük a Himnuszt. Nagyon megható volt, ahogy ott álltunk kéz a kézen és mindenki szívből énekelt.
Átléptük a határt, és még mindig fölfelé mentünk. Több hegyi patakocskán átkeltünk, kőről-kőre lépkedve, egymásra vigyázva, hiszen nagyon kockázatos volt, könnyen megcsúszhatott az ember lába. Legalábbis én egyszer féltem, hogy beleesek a vízbe. Nemsokára elértünk a Hernád folyó hídjához, átkelve rajta kis gyaloglás után egy virágokkal teli tisztáshoz értünk és megpillantottuk Kassát. A tiszta égbolt, a virágok illata és a távolban a kitűzött cél. Új erőre kaptunk és a folyó melletti ösvényen a sík terepen gyorsabban tudtunk haladni. A madarak éneke, a folyó csobogása a zuhatagok ömlése, még most is a fülemben van.
A falvakban tisztelettel fogadtak minket a mosdó használatát is megengedték. Jó pár helységen áthaladtunk, mire Kassára értünk, sietnünk kellett, hogy odaérjünk a szentmisére. A belvárosban villamosra ültünk, így odaértünk időre.
Az idegenvezető bemutatta a Szent Erzsébet Dómot. Láttuk a nevezetes Rákóczi festményt, mely élete fontosabb eseményeit ábrázolja. Felfedeztük középen a hatalmas csillár tetején a magyar koronát. Megnéztük a gyönyörű szárnyas oltárt. Lementünk a szarkofágokhoz, ahol Rákóczi édesanyjával el van temetve, pár nemes társaságában. A helység tele volt magyar zászlókkal, koszorúkkal. Elénekeltük a Himnuszt és mi is odahelyeztünk egy kis Szent Erzsébet zászlócskát. Mire felértünk kezdődött a szentmise. Örültek a zarándokcsoportnak. Köszöntöttek minket magyar nyelven is. Gábor atyát felkérték, a szentmise közös végezésére. Megígérték, hogy egyszer ők is követik példánkat és vállalkoznak az út megtételére.
Amikor vége lett a szentmisének az atya elénk hozta Szent Erzsébet ereklyéjét és mi meghatódva álltunk előtte és örültünk, hogy csak egy pillanatra is de megérinthettük. Ezután a magyar házban az ott élő magyarok lelkipásztora örömmel fogadott minket. Beszélt az ottani magyar szokásokról, és még egy kis ajándékot is kaptunk. Majd szokásunkhoz híven körbe ültünk és megbeszéltük kinek mit adott a zarándokút. Én mérhetetlen hálát, elégedettséget és szeretetet éreztem. Hálát, amiért megsegített az Úr, hogy ezt a zarándokutat végig járhattam, melyet a családomért ajánlottam fel, és azért amit eddig is kaptam és még kapni fogok Istentől. Elégedettséget, hogy volt bennem annyi alázat és kitartás, hogy teljesítsem, ami persze segítség nélkül nem ment volna. Szeretetet: saját magam, zarándoktársaim, Isten és Szent Erzsébet iránt.
Sok különleges embert ismertem meg, akik tele vannak szeretettel, szimpátiával egymás és Isten iránt. Pedig az ország minden tájáról jöttünk össze, hogy részt vegyünk ezen a zarándokúton. Este kimentünk a villamos végállomására, ahol öt önkormányzati busz várt bennünket, hogy hazaszállítson.
Fáradtan, de egy életre szóló élménnyel tértem haza. Jó volt együtt menni! Nagyon hálás vagyok és köszönöm mindenkinek, aki ezt a zarándokutat megszervezte. Köszönet Erika nővérnek, aki a lelkünket gazdagította nap mint nap egy-egy imádsággal, kérdéssel, vagy az esti közös beszélgetésekkel. Megköszönöm Gábor atyának az áldását, a mindennapi szentmisét, a közvetlenséget, mellyel mindenkit meg tudott szólítani, és nem utolsósorban Cziczer Katalinnak, hogy vállalta a zarándoklat vezetését. Mint tapasztalt túravezető jól ismerte az utat, és egybe tudta tartani a csapatot, mindenkire külön odafigyelve, Gábor atya segítségével. Köszönet a hegyközi polgármestereknek, akik együttérzésből, szimpátiából és nagylelkűségből jelesre vizsgáztak. Köszönet a hegyközi embereknek, akik nagy szeretettel fogadtak minket, és mindent megtettek, hogy a zarándokok teljesíteni tudják az önként vállalt próbatételt. Így egy kicsit ők is részeseivé lehettek a Szent Erzsébet zarándokút hagyományának.

Papp Józsefné Margó

Szent Erzsébet zarándoklat 2015. 05. 25-29-ig.