A Pilist, a Börzsönyt és a Cserhátot átszelő Gyöngyök Útja zarándokút Budapest – Mátraverebély-Szentkút közötti 158 km-es szakaszáról március végén zarándok útikönyv jelent meg. A hiánypótló kiadványt a sárga gyöngy jelzésű utat fenntartó Via Margaritarum Zarándok Egyesület jelentette meg a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásával. A pályázati projekt keretében elkészült 160 oldalas zsebkönyv útleírásokkal, térképekkel, kulturális érdekességekkel, gyakorlati tudnivalóval és lelki útravalókkal segíti majd az útra indulókat. A kötet bemutatója 2017. március 25-én volt Budapesten. A pályázat keretében március végére megújult a zarándokút honlapja is. Az egyesület tagjai remélik, hogy az újítások révén mind többen indulnak el a Gyöngyök Útján a testi-lelki felfrissülés reményében. A 2016-ban 10 éves fennállását ünneplő zarándokúton több workshop és zarándoklat valósult meg az egyesület szervezésében, az utóbbiak közül kiemelkedik az augusztusi egy hetes Budapest – Szentkút zarándoklat és az október végi jubileumi hálaadó zarándoklat, melyen az egyesület tagjai, az egyesület munkáját segítő önkéntesek és az út köré szerveződő közösség tagjai Mátraverebély-Szentkútra zarándokoltak el hálából az elmúlt évtized közös élményeiért, ajándékaiért. A projekt keretében a zarándokút jelzései is megszépültek. Külön öröm, hogy együttműködési megállapodás keretében a Szent Erzsébet Út is segíthette a kötet megjelenését. Firbás Miklós és Pavlics Tamás önkénteseink korrektorként és projektkoordinátorként vettek részt a munkában, a szerkesztők köszönetnyilvánításából pedig kiderül, hogy a Szent Erzsébet Út útikalauza is mintául szolgált a most megjelent útikönyvhöz.
|