Zarándoklat Szent Erzsébet nyomában, avagy: Miért is vonzott engem az Erzsébet út? zarándok beszámoló

Családom a Zemplénben lakik, onnan származom én is. Szegilongon a katolikus templom Szent Erzsébetnek van szentelve. Bérmálkozáskor Árpád-házi Szent Erzsébetet választottam védőszentként, pedig 14 évesen nem is voltam tudatában, hogy ennek milyen jelentősége van. Sok szent életrajzát olvastam, és Erzsébet életéből megfogott valami, magam sem tudtam megmagyarázni mi. Talán, hogy magyar volt, egy királylány, akinek nehéz sors jutott. 

Később, Sárospatakra jártam gimnáziumba, ahol Szent Erzsébet született és ahol ereklyéit őrzik. Jelenleg Budapesten élek, és hol máshol, mint Erzsébet városban, nem messze a Rózsák terétől.

Erzsébet tehát folyamatosan jelen van, volt az életemben, még ha nem is tudatosan döntöttem mellette.

Gyerekkorom óta látássérült vagyok, így nőttem fel, és tudom, hogy hihetetlenül hangzik, de nekem ez nem okoz problémát. 

Tisztában vagyok azzal, hogy ez az állapot bizonyos akadályozottsággal, korlátokkal jár, de számomra természetes, hogy ami ezeken a korlátokon belül van, azokat megpróbáljam elérni. Kicsi gyerekkorom óta túrázok, biciklizek, evezek, szeretek utazgatni a világban stb., és lassan két diplomám is lesz. 

Számomra teljesen természetes volt az is, hogy jelentkezzek egy öt napos Szent Erzsébet gyalogos zarándoklatra, és biztos voltam abban, hogy fizikailag végig tudom csinálni.

Ami viszont fontos és elengedhetetlen egy ilyen vállalkozás során, hogy mindig segítségre van szükségem. Egy emberre, aki folyamatosan jön mellettem, figyel rám, jelzi a nagyobb akadályokat.

Sokan gondolják, hogy nagy kihívás látássérültként útra kelni, zarándokolni. Valójában semmivel sem nehezebb, mint bármely más tevékenység az életben. Bár az útitársak nagy része nyitott volt arra, hogy segítséget nyújtson nekem, mégsem értették, miért vállal valaki ekkora "terhet" magára. Fontosnak tartom elmondani, hogy egy látássérült, vagy bármilyen szempontból sérült ember is azért megy zarándoklatra, hogy lelki élményekhez jusson és nem azért, hogy bármit bizonygasson magának vagy másoknak. Felnőtt ember, aki tudja mit és miért vállal.

Évek óta kapcsolatban vagyok zarándok csoportokkal, és azt tanultam, hogy az élet folyamatos zarándoklat. Mindig úton vagyunk, mindannyian a saját utunkat járjuk. Hol segítséggel, hol anélkül, de egymásra vagyunk utalva. Egyedül senki sem boldogulhat az életben. 

Jó volt bejárni a Zemplént, egyben azt az utat, ahol részleteiben külön-külön már jártam korábban. Ismerősek voltak nekem a falvak, amelyeken keresztül mentem, mindegyikhez fűződött egy régi emlék gyerekkoromból, régi kirándulások, túrák helyszínei. Szeretem a zempléni embereket, a jó szívüket amellyel fogadtak és vendégül láttak Bennünket. Talán azért ilyenek, mert lehetőségük van távol Budapest nyüzsgésétől természetes körülmények között élni, nyugodtan. Budapesten a kőházak és beton rengeteg közepén sokszor eszembe jut ezeknek a falvaknak az illata, ízei, a zarándoklaton szinte minden helyen felkínált házi szilvapálinka és a megdöbbentő döbbencs, amivel Telkibánya környékén leptek meg minket.

Örülök, hogy végigmentem az úton, ahol Erzsébet kísért minket, és tervezem, hogy máskor is végig fogok zarándokolni rajta. Szép a zempléni táj, az erdő, a természet, a falvak, az emberek jósága, de legszebb és legnehezebb a belül, a lelkünkben megjárt út.