Komlóska

A település várát 1379-ben említik először, mikor is a birtokos Tolcsva nemzetség tagjai megosztoztak rajta. A második és jelen tudásunk szerint egyben az utolsó említése 1398-ból származik. Borovszky Samu Zemplén vármegye című műve szerint a Pusztavár nevű hegyen Husziták emeltek „váracsot”, melynek azonban már az 1900-as évek elején is kevés nyoma látszott.

Komlóska nevét az oklevelek 1396-ban említették először Komlós néven, ekkor birtokosául Csirke Margitot írták, majd nem sokkal később 1397-ben Komlóstelek néven is említették.

A község 1884-ig Abaúj vármegyéhez tartozott, akkor Zemplénhez csatolták.

A település a mai napig őrzi 18. századi ruszin telepeseinek nyelvét, kisebbségi kultúráját. A falu a magyarországi ruszinok egyik központja.

Irányítószám
3937
Honlap
http://www.komloska.hu/

Szent Erzsébet élete

Szent Erzsébet Élete

Szent Erzsébet Út

Szent Erzsébet Út

Zarándoklat

Zarándoklat

-->