2016. január 25-én a Szent Erzsébet Út Alapítvány műhelymunkát tartott a Sárospatakot Kassával összekötő zarándokút továbbfejlesztésére. Az új projekt célja a Szent Erzsébet Út bekapcsolása a magyarországi zarándokutak rendszerébe. |
2016
A Szent Erzsébet Út Alapítvány idén is megszervezi az immár hagyományos pünkösdi zarándoklatát Sárospatakról Kassára. A Pünkösdhétfőn induló csoport betelt mielőtt meghirdettük volna. Ezért 2016. május 17-én, a pünkösd keddjén második csoportot is indítunk, melyre várjuk a zarándoktársakat! Indulás: 2016. május 17. – Pünkösd keddjén Útvonal: Sárospatak – Bodrogolaszi - Komlóska Második nap: 2016. május 18. Komlóska – Erdőhorváti - Regéc |
A Szent Erzsébet Út új szakaszának - Tokajtól Sárospatakig - kiépítése okán ismét műhelymunkát tartottak az Alapítvány képviselői és az érintett települések munkatársai. Erre az alkalomra a településekről azok a munkatársak érkeztek, akik a konkrét jelzésfestés mikéntjét jöttek megtanulni. A Tokajtól Sárospatakig tartó új szakaszt, a műhelymunkát megelőző két napban, a Szent Erzsébet Út Alapítvány képviselő bejárták, és körültekintően kijelölték a leendő jelzések helyeit. |
2016. március 12-14 zarándokfogadók programsorozatán jártunk Budapesten. 2011 óta a Szent Erzsébet Zarándokút együttműködő partnereként jutottunk el az előadásra, mint Erdőhorváti zarándokfogadó működtetői. Dr. Szabó Iréntől kaptuk az információt a Budapesti előadáson való részvétel lehetőségről. Nagy kíváncsisággal indultunk útra Sárospatakról. A jezsuiták által fenntartott Párbeszéd Házban volt megtartva a több napos előadás, melyet a Spanyolországból érkezett Ágoston-rendi nővérek tartottak. Ezek a nővérek zarándokszállást működtetnek a spanyolországi El Camino zarándokúton. |
"Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán a magdalai Mária és a másik Mária elment, hogy megnézze a sírt. Hirtelen nagy földrengés támadt. Az Úr angyala ugyanis leszállt az égből, odament, elhengerítette a követ és ráült. Tekintete olyan volt, mint a villám, öltözete meg, mint a hó. Az őrök remegtek tőle való félelmükben, s csaknem halálra váltak. Az angyal azonban felszólította az asszonyokat: „Ne féljetek! Tudom, hogy ti Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. |
Pünkösdhétfő programja Sárospatakon 08.15 Regisztráció,gyóntatás kezdete 08.30 Rózsafűzér imádság 09.00 Zarándokok fogadása (Ft. Bereczkei Miklós plébános, Sárospatak) 09.30 Napközi imaóra 09.45 Katekézis (Ft. Szabó József spirituális, Eger) 10.10 Irgalmasság litániája 10.30 Előadás (Dr. Szabó Irén gyűjteményvezető, Sárospatak) 10.55 Ének |
2016. május 28-án került második alkalommal megrendezésre a Keresztény Sziget (www.keresztenysziget.hu) elnevezésű program a Margitszigeten, melynek idén a Keresztény Értékmegőrzők Egyesülete volt a házigazdája. Az ő felkérésükre a sziget vendége volt a Zarándokpont is, a hat magyarországi zarándokút - így a Szent Erzsébet Út - által is működtetett budapesti információs iroda. |
Kedves Judit & Zarándoktársak! Hálás vagyok az Úr Istennek, hogy megszólít bennünket zarándokolni is, & felemelő "társaságot" - szervezőket, lelki & "turista" vezetőt & társakat -, & helyszíneket biztosít ehhez. Remélem, találkozunk még sokszor hasonló egyetértésben & egymásra figyelésben. Már menet közben & most is azt gondolom, h. "bepótolhatatlan mulasztást" követtem volna el, ha nem járom végig ezt az utat, amit természetesen ismételni szeretnék. (Köszönet érte Juditnak & a résztvevőknek is.) |
Szent Erzsébet pünkösdi zarándoklat 2016 "Aki zarándokolni kezd, annak egy túra vagy tábor ezután már pótcselekvés." |
Tavaly kezdődött. Meghívást kaptam, hogy elinduljak ezen az úton. Egészségügyi problémák miatt nem mertem (tudtam) vállalni. Aztán hallottam szerzetesnővér kollégám élménybeszámolóját az útról. Akkor ültetődött el a vágy bennem, hogy jövőre, ha lehet, akkor jó lenne… |
Ebben az évben már hatodik alkalommal indultak a Szent Erzsébet út zarándokai a Zemplénen át Sárospatakról Kassára. A jelentkezők nagy létszáma miatt idén két csoport indult pünkösdhétfőn, majd a következő napon. A második csoportba sikerült regisztrálnom. Az indulás némi bonyodalommal kezdődött. Pár nappal indulás előtt családi okok miatt úgy tűnt még sem tudok indulni a csapattal. Végül túl az első ijedtségen, a nehézségek mellé a lehetőségek is körvonalazódtak. |
Sajnos csak most jutottam odáig, hogy levélben is meg tudjam köszönni a csodát, amit az út jelentett nekem. |
Tavaly decemberében határoztam el, hogy az Árpád-házi Szentek tiszteletére rendezett eddigi túráim (Szent István-50, Szent Margit nyomában, Szent László-25) kibővítem egy újabb emléktúrával, Árpád-házi Szent Erzsébet emléke előtt tisztelegve.
Mivel voltak ismereteim a Sárospatak - Kassa között húzódó Szent Erzsébet Zarándokútról, így a Zempléni-hegyvidéket szántam a túra helyéül.
A túra útvonalának felmérése során kiderült, hogy nincs 100 km az összes út, így három vár (várrom) Füzér, Amadé és Regéc várának felkeresésével kiegészítettem az útvonalat. |
Zarándokbeszámoló a Miskolci Egyházmegye zarándoklatáról a Szent Erzsébet Úton: http://www.migorkat.hu/hirek/szent-erzsebettel-sarospatakrol-telkibanyara
|
A Miskolci Egyházmegye Szent Erzsébet úti zarándoklatot szervezett július 4–6. között, Sárospatakról indulva Bodrogolaszin, Komlóskán, Erdőhorvátin át, Mogyoróskán és Regécen keresztül Telkibányáig. A zarándoklat képeken: https://goo.gl/photos/7qcgCRfrRJyqCnBR9 |
Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéit tisztelhetjük nem csak a Sárospataki Bazilikában, hanem az elmúlt hónapokban felújított Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban is. A 2016. augusztus 14-én Erdő Péter bíboros által ünnepélyesen megáldott templomról a Caritas Tv. készített összefoglalót. Ebben hallhatnak az ereklyéről is. Ajánljuk a kedves zarándokok figyelmébe: https://www.youtube.com/watch?v=rdmR7EoKl70
|
A Nemzeti Művelődési Intézet és a Szent Márton Európai Kulturális Útvonal Magyarországi Tanácsa 2016. szeptember 29. és október 1. között háromnapos nemzetközi konferenciát szervez. A rangos esemény egyik kiemelt témáját azon közösségek tevékenysége jelenti, melyek működésükkel, tetteikkel a segítő szent szellemi hagyatéka előtt tisztelegnek. A konferencián a Szent Erzsébet Út Alapítványt Pavlics Tamás képviseli előadásával. |
A Szent Erzsébet Út Alapítvány által létrehozott és működtetett Szent Erzsébet Zarándokút is bemutatkozhatott a "Közösségteremtő Szent Márton" című nemzetközi konferencián Szombathelyen. Nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy számos zarándokút között a mi szervezetünket hívták meg egy bemutatkozásra. |
A Zarándokúton-Itthon Pannon Pilgrim által készített kedvcsináló filmben - mely a Magyarországon működő zarándokutakat ismerteti, és szervez utakat külföldiek számára - a Szent Erzsébet zarándokút is szerepel. Köszönjük a készítőknek, és nagy szeretettel várjuk a zarándokokat a Szent Erzsébet Útra! A kisfilm itt tekinthető meg: https://www.youtube.com/watch?v=TWXMiRKeviQ
|
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy a Szent Erzsébet Út új szakasszal bővült. |