2013. január 23. szerdától a Párbeszéd Házán (Budapest, Horánszky u. 20.) belül a jezsuita rendtartomány ad helyet a hat magyar zarándokegyesület közös irodájának. Mind a hat zarándokcsoport képviseltette magát egy-két fővel. Vértesaljai László atya mutatta meg az új irodát, majd elvitt bennünket a jezsuiták rendházán belül egy kis terembe, - mely a későbbiekben találkozási helyünk lesz - hogy megbeszéljük a további teendőket. Imával kezdtük a tervezgetést, és együttlétünk végére szépen kialakultak, összeálltak a terveink. |
2013
2013. február 11-én nyílt meg Budapesten a zarándokoknak otthont adó ZarándokPont. A jezsuita rend által fenntartott és üzemeltetett szellemi központban a Párbeszéd Házában ezentúl otthonra talál minden zarándokúthoz tartozó és egyéni vándor. A hat zarándok egyesület, melyek képviseltetik magukat a következő: Gyöngyök Útja, Szent Jakab Út, Szent Erzsébet Út, Szent Márton Út, Magyar Zarándok Út és Mária Út. |
2013. május 20-án, a pünkösdhétfői szentmisét követő áldással indul az idei Szent Erzsébet Zarándoklat. A zarándoklat programja: Első nap: 2013. május 20. – Pünkösdhétfő: Indulás a hagyományos pünkösdhétfői szentmisét követően, kb. 13 órakor. Útvonal: Sárospatak – Bodrogolaszi - Komlóska Második nap: 2013. május 21. Komlóska – Erdőhorváti - Regéc Harmadik nap: 2013. május 22. Regéc – Telkibánya |
Kedves Zarándoktársak! |
2013. március 28-tól (nagycsütörtök) április 1-ig (húsvét hétfő): ZÁRVA
|
Május 1-től - a megszokott nyári nyitva tartás szerint - Házunk vasárnap kivételével naponta 10-18 óráig tart nyitva. Ettől a naptól megnyílt a Szent Erzsébet Ház kertje is, ahol kellemes, virágos környezetben, a magyar szentek rózsái és gyógynövényekkel teleültetett parcellák között pihenhetnek meg az erre járók. A kertbe való belépés díjtalan. Kapunk nyitva áll, így a Gyűjteményünk dolgozói szeretettel várják a város lakóit, a turistákat és a zarándokokat egyaránt.
|
Kedves Zarándoktársak, Barátaink! Az alábbi linken keresztül olvashattok arról a fotópályázatról, melyen szeretnénk elindulni zarándokos fotókkal, hogy egy kicsit népszerűsítsük a Szent Erzsébet Utat: |
Most 65 évesen írom, hogy bizony már általános iskolás koromban eldőlt, hogy végig fogok menni a Szent Erzsébet Úton. Persze, akkor, mint állandóan térképeket böngésző gyermek, nem tudhattam, hogy egy ily szép szent nevét viseli majd, csak azt, hogy nekem a Zemplén-hegységen keresztül kell mennem, s fel kell másznom Regéc és Füzér várromjaihoz. |
- Május 20-án, Pünkösdhétfőn a szentmise 10:30 órakor kezdődik a sárospataki Bazilikában. |
- Május 21-én, kedden a szentmise 11:00 órakor kezdődik a kispataki Görögkatolikus Közösségi Ház (Zarándokszállás) kápolnájában (Sárospatak, Árpád út 15.). A szentmise után a kis hátizsákkal együtt a Szent Erzsébet Házba (Szent Erzsébet u. 13., a Bazilika mellett) megyünk. A nagy csomagjainkat a zarándokszálláson hagyjuk, délután onnan szállítják tovább Komlóskára, ahol az első éjszakát töltjük. A zarándoklatra egy kis hátizsákot viszünk magunkkal. |
Mindenkinek a figyelmébe ajánljuk, hogy önkénteseink bejárták a Szent Erzsébet Utat és az elöregedett, megkopott jelzéseket újrafestették. A Sárospatakot Kassával összekötő zarándokút jól járható, eltévedni nem lehet. Mindenkinek nagy lelki feltöltődést és testi megtisztulást kívánunk a zarándoklaton!
|
Családom a Zemplénben lakik, onnan származom én is. Szegilongon a katolikus templom Szent Erzsébetnek van szentelve. Bérmálkozáskor Árpád-házi Szent Erzsébetet választottam védőszentként, pedig 14 évesen nem is voltam tudatában, hogy ennek milyen jelentősége van. Sok szent életrajzát olvastam, és Erzsébet életéből megfogott valami, magam sem tudtam megmagyarázni mi. Talán, hogy magyar volt, egy királylány, akinek nehéz sors jutott. |
2013. május 20-án Árpád-házi Szent Erzsébet szentté avatásának 778. évfordulóját ünnepelte Sárospatak lakossága. A hagyományokhoz híven ünnepi szentmise volt a Bazilikában, majd a szent ereklyéivel körmenetet tartottak a városban. A szentmisét Palánki Ferenc egri segédpüspök végezte. Homíliájában a hallgatóság elé állította a Szenteket. Ők azok, akik példát mutatnak számunkra, hogy tudjuk, merre kell mennünk. A Szentekre nagy szükségünk van, a magyarok büszkék lehetnek szentjeikre, de mindez csak hiábavalóság, ha nem tudjuk őket követni. |
Ez évben először két csoport indult a Szent Erzsébet emlék- és tiszteleti helyeket összekötő zarándokúton. 11 fős kis csapatunk tagjai kedden találkoztak először. Jöttek az ország minden részéről, sőt marosvásárhelyi résztvevővel is gazdagodtunk. Voltak gyakorlott, Caminot megjárt Szent Jakab zarándokutas férfiak és először útnak induló, erejüket próbára tevő nők. |
Kedves Zarándoktársak! Az alábbi linken keresztül tekinthetitek meg Tóth Gábor atya képes összeállítását a harmadik Szent Erzsébet zarándoklatról. http://www.youtube.com/watch?v=lzB1LkKoahc
|
Nagyboldogasszony ünnepe miatt a Szent Erzsébet ház augusztus 15-én, csütörtökön ZÁRVA tart! NYITÁS: augusztus 16-án, pénteken. |
Az augusztus 20-i ünnepi hétvégén a Szent Erzsébet Ház NYITVA tart. Kiállításaink a megszokott nyitva tartás szerint, hétfőn és kedden 10 órától 18 óráig látogathatók. |
Felhívjuk minden kedves látogatónk figyelmét, hogy 2013. október 23-án, szerdán a Szent Erzsébet Ház ZÁRVA tart. 2013 október 21-én és 22-én, hétfőn és kedden 16 óráig tartunk NYITVA. |
Felhívjuk minden kedves látogatónk figyelmét, hogy 2013. november 5-től megváltozik a Szent Erzsébet Ház nyitvatartása. Hétfőtől szombatig 10-től 16 óráig várjuk a látogatókat, vendégeket. Kiállításaink 16 óráig továbbra ia zavartalanul megtekinthetőek! Megértésüket köszönjük!
|
2012. december 31-vel zárult az az Európai Uniós pályázat, melynek keretében a Szent Erzsébet Ház udvarán a felújítási munkák részeként udvari nyitott kőtár kialakítására került sor. A kőtár plébánia felé eső oldalán az egyházközség kialakította egy kis Lourdes-i barlangot, amely szeretettel várja azokat, akik imádkozni, elmélkedni szeretnének. A lourdes-i molnár lánya Bernadett 1858-ban többször is látta a „Szép Hölgyet”, aki a kislány kérdésére így mutatkozott be: „Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás!” |